Összefoglalva:
- Személyes adatokat csak a törvényeknek megfelelően kezelünk és gyűjtünk. Csak a legszükségesebbeket kérjük be.
- Felvilágosítást adunk a weboldal látogatónak (továbbiakban: Látogató) a nálunk tárolt személyes adataikról, és a módosítását, törlését kérheti az elérhetőségeinken.
- Harmadik félnek a Látogató egyértelmű hozzájárulásával adunk át adatot.
1. Az adatkezelési tájékoztató célja
Markó Tamás E.V. (székhely: 1118 Budapest. Regős Köz 5, adószám: 56222337-1-43, az https://digitallwork.hu üzemeltetője a továbbiakban, Szolgáltató, adatkezelő) mint adatkezelő, magára nézve kötelezőnek ismeri el jelen jogi közlemény tartalmát. Kötelezettséget vállal arra, hogy tevékenységével kapcsolatos minden adatkezelés megfelel a jelen szabályzatban és a hatályos nemzeti jogszabályokban, valamint az Európai Unió jogi aktusaiban meghatározott elvárásoknak. A szolgáltató adatkezeléseivel kapcsolatosan felmerülő adatvédelmi irányelvek folyamatosan elérhetők a https://digitallwork.hu címen. A szolgáltató fenntartja magának a jogot jelen tájékoztató bármikori megváltoztatására. Természetesen az esetleges változásokról kellő időben értesíti közönségét. Amennyiben kérdése lenne jelen közleményünkhöz kapcsolódóan, kérjük, írja meg nekünk, és kollégánk megválaszolja kérdését. A Szolgáltató elkötelezett ügyfelei és partnerei személyes adatainak védelmében, kiemelten fontosnak tartja ügyfelei információs önrendelkezési jogának tiszteletben tartását. A Szolgáltató a személyes adatokat bizalmasan kezeli, és megtesz minden olyan biztonsági, technikai és szervezési intézkedést, mely az adatok biztonságát garantálja.
2. Az adatkezelő adatai
- Név: Markó Tamás E. V.
- Székhely: 1118 Budapest. Regős Köz 5.
- Adószám: 56222337-1-43
- Email: hello@digitallwork.hu
3. Adatvédelmi tisztviselő
Mérlegelés után nem lett kinevezés. Minden adatvédelemmel kapcsolatos kérdésben Markó Tamást kell keresni a tamas@digitallwork.hu e-mail címen.
4. A kezelt személyes adatok köre
4.1 Kezelt személyes adatok
- Név
- E-mail cím
- Telefonszám
4.2 Technikai adatok
A Szolgáltató a személyes adatok kezeléséhez a szolgáltatás nyújtása során alkalmazott informatikai eszközöket úgy választja meg és üzemelteti, hogy a kezelt adat:
- az arra feljogosítottak számára hozzáférhető (rendelkezésre állás);
- hitelessége és hitelesítése biztosított (adatkezelés hitelessége);
- változatlansága igazolható (adatintegritás);
- a jogosulatlan hozzáférés ellen védett (adat bizalmassága) legyen.
Személyes adatai (vagyis azok az adatok, amelyek az Ön személyével kapcsolatba hozhatók) a következő módon kerülhetnek a kezelésünkbe: egyfelől az internetes kapcsolat fenntartásával összefüggésben az Ön által használt számítógéppel, böngészőprogrammal, internetes címmel, a látogatott oldalakkal kapcsolatos technikai adatok automatikusan képződnek számítógépes rendszerünkben, másfelől Ön is megadhatja nevét, elérhetőségét vagy más adatait, ha a honlap használata során személyes kapcsolatba kíván lépni velünk. Az automatikusan rögzítésre kerülő adatot a rendszer az érintett külön nyilatkozata vagy cselekménye nélkül a belépéskor, illetve kilépéskor automatikusan naplózza. Ezen adat egyéb személyes Látógatói adatokkal – törvény által kötelezővé tett esetek kivételével – össze nem kapcsolható. Az adathoz kizárólag a Szolgáltató fér hozzá.A Szolgáltató az adatokat megfelelő intézkedésekkel védi a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés ellen. A Szolgáltató olyan műszaki, szervezési és szervezeti intézkedésekkel gondoskodik az adatkezelés biztonságának védelméről, amely az adatkezeléssel kapcsolatban jelentkező kockázatoknak megfelelő védelmi szintet nyújt.
Szolgáltató az adatkezelés során megőrzi
- a titkosságot: megvédi az információt, hogy csak az férhessen hozzá, aki erre jogosult;
- a sértetlenséget: megvédi az információnak és a feldolgozás módszerének a pontosságát és teljességét
- a rendelkezésre állást: gondoskodik arról, hogy amikor a jogosult használónak szüksége van rá, valóban hozzá tudjon férni a kívánt információhoz, és rendelkezésre álljanak az ezzel kapcsolatos eszközök
4.3. A kezelt személyes adatok tervezett felhasználása, jogalapja és megőrzési ideje:
Adatkezelés neve (célja) | Kezelt adatok | Jogalap | Megőrzési idő |
---|---|---|---|
jelentkezés (célja: kapcsolatfelvétel kezdeményezése) | email cím, vezetéknév, keresztnév, telefonszám | érintett hozzájárulása | hozzájárulás visszavonásáig |
ingyenes tudásanyagra való feliratkozás (célja: tudásanyag eljuttatása email-ben) | email cím | érintett hozzájárulása | hozzájárulás visszavonásáig |
hírlevél feliratkozás, DM tevékenység (célja: Azonosítás és a hírlevélre való feliratkozás lehetővé tétele.) | email cím | érintett hozzájárulása | hozzájárulás visszavonásáig |
Az adatkezeléssel kapcsolatos kérdéseivel Ön a tamas@digitallwork.hu e-mail címen kérhet további tájékoztatást, válaszunkat 15 napon belül (legfeljebb azonban 1 hónapon belül) megküldjük Önnek az Ön által megadott elérhetőségre.
4.4. Adatfeldolgozók:
Az adatok kezelése során – a Látogatók színvonalas kiszolgálása érdekében – az alábbi adatfeldolgozók kerülnek igénybevételre:
Cégnév | Elérhetőség | Tevékenység |
---|---|---|
Rackhost Zrt | 6722 Szeged, Tisza Lajos körút 41. | Domain és tárhelyszolgáltatás |
Google Inc. | Ellis Street, Mountain View, Kalifornia, Egyesült Államok | Levelezőszolgáltatás (email kapcsolattartás esetén), Elektronikus, felhő alapú dokumentumkezelés |
Celonis, Inc. | One World Trade Center, 87th Floor, New York, NY, 10007, USA | Adatintegráció automatizáció, email automatizáció |
Airtable | 799 Market Street, 8th Floor San Francisco, CA 94103 | CRM rendszer |
MailerLite UAB | Paupio g. 46 11341 Vilnius, Litvánia | Hírlevélküldő szolgáltató |
4.5. További adatkezelések
4.5.1. Google Analytics
Ez a honlap a Google Analytics alkalmazást használja, amely a Google Inc. („Google”) webelemző szolgáltatása. A Google Analytics úgynevezett „cookie-kat”, szövegfájlokat használ, amelyeket a számítógépére mentenek, így elősegítik Felhasználó által látogatott weblap használatának elemzését.
A Felhasználó által használt weboldallal kapcsolatos cookie-kkal létrehozott információk rendszerint a Google egyik USA-beli szerverére kerülnek és tárolódnak. Az IP-anonimizálás weboldali aktiválásával a Google a Felhasználó IP-címét az Európai Unió tagállamain belül vagy az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más államokban előzőleg megrövidíti.
A teljes IP-címnek a Google USA-ban lévő szerverére történő továbbítására és ottani lerövidítésére csak kivételes esetekben kerül sor. Eme weboldal üzemeltetőjének megbízásából a Google ezeket az információkat arra fogja használni, hogy kiértékelje, hogyan használta a Felhasználó a honlapot, továbbá, hogy a weboldal üzemeltetőjének a honlap aktivitásával összefüggő jelentéseket készítsen, valamint, hogy a weboldal- és az internethasználattal kapcsolatos további szolgáltatásokat teljesítsen.
A Google Analytics keretein belül a Felhasználó böngészője által továbbított IP-címet nem vezeti össze a Google más adataival. A cookie-k tárolását a Felhasználó a böngészőjének megfelelő beállításával megakadályozhatja, azonban felhívjuk figyelmét, hogy ebben az esetben előfordulhat, hogy ennek a honlapnak nem minden funkciója lesz teljes körűen használható. Megakadályozhatja továbbá, hogy a Google gyűjtse és feldolgozza a cookie-k általi, a Felhasználó weboldalhasználattal kapcsolatos adatait (beleértve az IP-címet is), ha letölti és telepíti a következő linken elérhető böngésző plugint. https://tools.google.com/dlpage/gaoptout?hl=hu
4.5.2. Facebook Pixel
Az oldal a Facebook remarketing pixelét használja a Facebook-hirdetések hatékonyságának növelésére, ún. remarketing lista építése céljából. Így az oldal meglátogatása után a Facebook internetes webhelyeken hirdetéseket jeleníthet meg. A remarketing listák nem alkalmasak személyazonosításra. A látogató személyes adatait nem tartalmazzák, kizárólag a böngésző szoftvert azonosítják. A követőkód élettartama: 180 nap.
4.5.3. Hotjar
Az oldal Hotjar elemző szolgáltatását is használja: Hotjar Ltd. („Hotjar“) (http://www.hotjar.com, 3 Lyons Range, 20 Bisazza Street, Sliema SLM 1640, Malta, Europe). Hotjar elemzése révén a Weboldalon lehetőségünk van a látogatóink szokásainak (pl.: mennyi időt töltenek bizonyos aloldalakon, milyen linkekre kattintanak stb.) megismerésére és kiértékelése. A funkció működése során a Weboldalon tett látogatásról gyűjtött információk továbbításra kerülnek Hotjar Írországban található szervereire, ahol ezeket a Hotjar tárolja.
Amennyiben a Hotjar által végzett adatnaplózást le kívánja tiltani, kérjük látogasson el az alábbi oldalra: https://www.hotjar.com/opt-out. A Hotjar adatvédelmi szerződését itt (https://www.hotjar.com/legal/policies/privacy) találja.
5. Az adatkezelés célja, módja és jogalapja
A Szolgáltató. tevékenységének adatkezelései önkéntes hozzájáruláson, illetve törvényi felhatalmazáson alapulnak. Az önkéntes hozzájáruláson alapuló adatkezelések esetében az érintettek e hozzájárulásukat az adatkezelés bármely szakában visszavonhatják. Bizonyos esetekben a megadott adatok egy körének kezelését, tárolását, továbbítását jogszabályok teszik kötelezővé, melyről külön értesítjük ügyfeleinket. Felhívjuk a Szolgáltató. részére adatközlők figyelmét, hogy amennyiben nem saját személyes adataikat adják meg, az adatközlő kötelessége az érintett hozzájárulásának beszerzése. Adatkezelési alapelvei összhangban vannak az adatvédelemmel kapcsolatos hatályos jogszabályokkal, így különösen az alábbiakkal:
- 2011. évi CXII. törvény – az információs önrendelkezési jogról és az információ-szabadságról (Infotv.);
- Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (2016. április 27.) – a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet, GDPR);
- 2013. évi V. törvény – a Polgári Törvénykönyvről (Ptk.); 2000. évi C. törvény – a számvitelről (Számv. tv.);
- 2017. évi LIII. törvény – a pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról (Pmt.);
- 2013. évi CCXXXVII. törvény – a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozások-ról (Hpt.).
6. Az adatok fizikai tárolási helyei
Személyes adatai (vagyis azok az adatok, amelyek az Ön személyével kapcsolatba hozhatók) a következő módon kerülhetnek a kezelésünkbe: egyfelől az internetes kapcsolat fenntartásával összefüggésben az Ön által használt számítógéppel, böngészőprogrammal, internetes címmel, a látogatott oldalakkal kapcsolatos technikai adatok automatikusan képződnek számítógépes rendszerünkben, másfelől Ön is megadhatja nevét, elérhetőségét vagy más adatait, ha a honlap használata során személyes kapcsolatba kíván lépni velünk. Az automatikusan rögzítésre kerülő adatot a rendszer az érintett külön nyilatkozata vagy cselekménye nélkül a belépéskor, illetve kilépéskor automatikusan naplózza. Ezen adat egyéb személyes Látogatói adatokkal – törvény által kötelezővé tett esetek kivételével – össze nem kapcsolható. Az adathoz kizárólag a Szolgáltató fér hozzá.
7. Érintett jogai és jogérvényesítési lehetőségei
Az érintett tájékoztatást kérhet személyes adatai kezeléséről, valamint kérheti személyes adatainak helyesbítését, illetve – a kötelező adatkezelések kivételével – törlését, visszavonását, élhet adathordozási-, és tiltakozási jogával az adat felvételénél jelzett módon, illetve az adatkezelő fenti elérhetőségein.
7.1. Tájékoztatáshoz való jog
A Szolgáltató. megfelelő intézkedéseket hoz annak érdekében, hogy az érintettek részére a személyes adatok kezelésére vonatkozó, a GDPR 13. és a 14. cikkben említett valamennyi információt és a 15–22. és 34. cikk szerinti minden egyes tájékoztatást tömör, átlátható, érthető és könnyen hozzáférhető formában, világosan és közérthetően megfogalmazva nyújtsa.
7.2. Az érintett hozzáféréshez való joga
Az érintett jogosult arra, hogy az adatkezelőtől visszajelzést kapjon arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, és ha ilyen adatkezelés folyamatban van, jogosult arra, hogy a személyes adatokhoz és a következő információkhoz hozzáférést kapjon: az adatkezelés céljai; az érintett személyes adatok kategóriái; azon címzettek vagy címzettek kategóriái, akikkel, illetve amelyekkel a személyes adatokat közölték vagy közölni fogják, ideértve különösen a harmadik országbeli címzetteket, illetve a nemzetközi szervezeteket; a személyes adatok tárolásának tervezett időtartama; a helyesbítés, törlés vagy adatkezelés korlátozásának és a tiltakozás joga; a felügyeleti hatósághoz címzett panasz benyújtásának joga; az adatforrásokra vonatkozó információ; az automatizált döntéshozatal ténye, ideértve a profilalkotást is, valamint az alkalmazott logikára és arra vonatkozó érthető információk, hogy az ilyen adatkezelés milyen jelentőséggel bír, és az érintettre nézve milyen várható következményekkel jár. Az adatkezelő a kérelem benyújtásától számított legfeljebb egy hónapon belül adja meg a tájékoztatást.
7.3. Helyesbítés joga
Az érintett kérheti a Szolgáltató. által kezelt, rá vonatkozó pontatlan személyes adatok helyesbítését és a hiányos adatok kiegészítését.
7.4. törléshez való jog
Az érintett az alábbi indokok valamelyikének fennállása esetén jogosult arra, hogy kérésére a Szolgáltató. indokolatlan késedelem nélkül törölje a rá vonatkozó személyes adatokat:
- személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből azokat gyűjtötték vagy más módon kezelték;
- az érintett visszavonja az adatkezelés alapját képező hozzájárulását, és az adatkezelésnek nincs más jogalapja;
- az érintett tiltakozik az adatkezelés ellen, és nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok az adatkezelésre;
- a személyes adatokat jogellenesen kezelték;
- a személyes adatokat az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jogban előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell
- a személyes adatok gyűjtésére információs társadalommal összefüggő szolgáltatások kínálásával kapcsolatosan került sor.
Az adatok törlése nem kezdeményezhető, ha az adatkezelés szükséges: a véleménynyilvánítás szabadságához és a tájékozódáshoz való jog gyakorlása céljából; a személyes adatok kezelését előíró, az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jog szerinti kötelezettség teljesítése, illetve közérdekből vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlása keretében végzett feladat végrehajtása céljából; a népegészség-ügy területét érintő, vagy archiválási, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból, közérdek alapján; vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez.
7.5 Az adatkezelés korlátozásához való jog
Az érintett kérésére a Szolgáltató. korlátozza az adatkezelést, ha az alábbi feltételek valamelyike teljesül:
- az érintett vitatja a személyes adatok pontosságát, ez esetben a korlátozás arra az időtartamra
- vonatkozik, amely lehetővé teszi, a személyes adatok pontosságának ellenőrzését;
- az adatkezelés jogellenes, és az érintett ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását;
- az adatkezelőnek már nincs szüksége a személyes adatokra adatkezelés céljából, de az érintett igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez; vagy
- az érintett tiltakozott az adatkezelés ellen; ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy az adatkezelő jogos indokai elsőbbséget élveznek-e az érintett jogos indokaival szemben.
Ha az adatkezelés korlátozás alá esik, a személyes adatokat a tárolás kivételével csak az érintett hozzájárulásával, vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez, vagy más természetes vagy jogi személy jogainak védelme érdekében, vagy az Unió, illetve valamely tagállam fontos közérdekéből lehet kezelni.
7.6. Adathordozáshoz való jog
Az érintett jogosult arra, hogy a rá vonatkozó, általa az adatkezelő rendelkezésére bocsátott személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, és ezeket az adatokat egy másik adatkezelőnek továbbítsa.
7.7. Tiltakozás joga
Az érintett jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozzon személyes adatainak közérdekű vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlásának keretében végzett feladat végrehajtásához szükséges adatkezelés, vagy az adatkezelő vagy egy harmadik fél jogos érdekeinek érvényesítéséhez szükséges kezelése ellen, ideértve az említett rendelkezéseken alapuló profilalkotást is. Tiltakozás esetén az adatkezelő a személyes adatokat nem kezelheti tovább, kivéve, ha azt olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az érintett érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak.
7.8. Automatizált döntéshozatal egyedi ügyekben, beleértve a profilalkotást
Az érintett jogosult arra, hogy ne terjedjen ki rá az olyan, kizárólag automatizált adatkezelésen – ideértve a profilalkotást is – alapuló döntés hatálya, amely rá nézve joghatással járna vagy őt hasonlóképpen jelentős mértékben érintené.
7.9. Visszavonás joga
Az érintett jogosult arra, hogy hozzájárulását bármikor visszavonja.
7.10. Bírósághoz fordulás joga
Az érintett a jogainak megsértése esetén az adatkezelő ellen bírósághoz fordulhat. A bíróság az ügyben soron kívül jár el.
7.11. Adatvédelmi hatósági eljárás
Panasszal a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál lehet élni: Név: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság Székhely: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C. Levelezési cím: 1530 Budapest, Pf.: 5. Telefon: 0613911400 Fax: 0613911410 E-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu Honlap: http://www.naih.hu
8. Egyéb rendelkezések
E tájékoztatóban fel nem sorolt adatkezelésekről az adat felvételekor adunk tájékoztatást. Tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy a bíróság, az ügyész, a nyomozó hatóság, a szabálysértési hatóság, a közigazgatási hatóság, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, a Magyar Nemzeti Bank, illetőleg jogszabály felhatalmazása alapján más szervek tájékoztatás adása, adatok közlése, átadása, illetőleg iratok rendelkezésre bocsátása végett megkereshetik az adatkezelőt. A Szolgáltató. a hatóságok részére – amennyiben a hatóság a pontos célt és az adatok körét megjelölte – személyes adatot csak annyit és olyan mértékben ad ki, amely a megkeresés céljának megvalósításához elengedhetetlenül szükséges.